Művelődési Ház
Szabadságért hozott áldozatuk nem merülhet feledésbe
2020. november 09. 08:59

2020. november 4.

 

 

 

– A magyar nép számára az 1956-os forradalom dicsőséges bukás volt, amely egyrészt az idők során hozzájárult az elnyomás enyhítéséhez, másrészt erőt adott az alávetettség elviseléséhez, és olyan nemzetközi elismerést szerzett a magyarság számára, amilyenben az 1848-as forradalom óta nem volt része.

 

 

 

Horváth Attila önkormányzati képviselő mondta ezeket a gondolatokat az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésére történő megemlékezésen, Zircen, az ’56-os emlékkőnél. Hozzátette, a forradalom és leverése a kommunista ideológia óriási erkölcsi hitvesztését és befolyásának visszafordíthatatlan meggyengülését eredményezte az egész világon. 1956 után nem lehetett többé nem tudomásul venni, hogy a Szovjetunióban és a fennhatósága alatt álló országokban fennálló rendszerek valójában népellenes, korrupt és életképtelen totalitárius diktatúrák. A forradalomnak ez a nemzetközi hatása végső soron fontos szerepet játszott a Szovjetunió és az egész keleti blokk válságához és bukásához vezető folyamatban. 

Horváth Attila emlékezőbeszéde az ’56-os emlékkőnél

 

 

 

A szónok beszélt a szabadságharc leverésének előzményeiről is, 1956. október 23-án békés tüntetéssel kezdődő, fegyveres felkeléssel folytatódó forradalom bontakozott ki a kommunista diktatúra és a szovjet megszállás ellen, amely a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok beavatkozása után fegyveres szabadságharccá változott. Sorsát szovjet katonai invázió pecsételte meg november 4-én, négy nappal azután, hogy a Nagy Imre vezette magyar kormány kinyilvánította az ország semlegességét és felmondta a Varsói szerződést.

 

 

 

 

 

Azt is elmondta, hogy a hadsereget lefegyverezték, de a magyar nép nem nyugodott bele a megszállásba. Az október 23-a után vívott fegyveres harc felkelői november 4-én hajnalban visszatértek az utcákra és megpróbálták a lehetetlent, bátran szembeszálltak a többezer-szeres túlerővel. Budapesten belül – többek között – a Széna téren, a Baross tér környékén, a korábban is forradalmi tűzfészeknek számító Corvin köznél, de Soroksáron és Pesterzsébeten is elkeseredett harc kezdődött, ezzel egy időben pedig a vidéki városok – egyebek mellett Pécs, Miskolc, Keszthely és Sztálinváros (a mai Dunaújváros) – polgárai szintén fegyvert ragadtak. Dunapentelén például a reguláris helyőrség látta el hadianyaggal a felkelőket. A szovjet páncélosok nem tettek különbséget a katonai és a polgári célpontok között, és a Nagykörúton és máshol egyenesen a lakóházakat lőtték. A lakosság az óvóhelyekre menekült. Budapest szovjet katonai parancsnoka kijárási tilalmat rendelt el, de a fegyveres ellenállást ez nem tudta megakadályozni – idézte fel történeti források alapján az eseményeket.

Az emlékezők mécsest gyújtottak és helyeztek el az ’56-os emlékkő lábánál a megtorlás áldozatainak emlékére

 

 

 

Horváth Attila az áldozatok számát is ismertette: a harcok november 4-én a fővárosban 135 áldozatot követeltek, míg a KSH 1957. januári jelentése szerint az október 23-a és január 16-a közötti események országosan 2652 emberi életet követeltek és 19 226-an sebesültek meg. A forradalomban való részvételért kivégzettek száma az eltérő adatokat közlő források szerint 220-340 között volt. A szabadságharc leverését követően mintegy 200 000 ember menekült el az országból, túlnyomórészt a zöldhatáron át. A menekülteknek csak kis része volt fegyveres felkelő, többsége a visszatérő terror, politikai megtorlás, illetve a sivár lehetőségeket biztosító szovjet rendszer elől menekülve, a nyugati szabad világban elérhető jobb életben bízva kelt útra. A következő három évben mintegy 400 embert végeztek ki a forradalomban való részvételért, több mint 21 000 személyt börtönöztek be, 16-18 000 főt internáltak. A börtönökben sokakat brutálisan vallattak, megkínoztak, köztük számos nőt és kiskorút is. A szovjet hadsereg által elfogottak közül további többszáz főt szovjet hadbírósági eljárás során végeztek ki, mintegy 860 embert a Szovjetunió kényszermunkatáboraiba deportáltak.

 

 

 

1956 Magyarországa, a magyar emberek millióinak elszántsága a szabad világ reményét jelentette, ezért a szónok hangsúlyozta végül, hogy emlékeznünk kell azokra, akik vérüket adták azért, hogy ma szabadon élhessünk, a szabadságért hozott áldozatuk soha nem merülhet feledésbe.  

 

 

 

Az emlékező beszédet követően az egybegyűltek közösen imádkoztak az áldozatokért Vecsey Katalin református lelkész vezetésével, aki ezt követően áldást is mondott.

 

A lyukas zászló és fekete lobogó által övezett emlékkövön mécsesek gyulladtak meg, hirdetve, hogy Zircen sem feledkeznek meg az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjairól. A Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB által szervezett megemlékezést Csaba Lilla konferálta és Márai Sándor sorait idézte a nemzeti gyásznapon. 

 

 

 

 

 

Kelemen Gábor