Színes programkavalkád a Városi Gyermeknapon

Nagy érdeklődés mellett rendezték meg a Városi Gyermeknapot június 12-én Zircen, a Művelődési Ház melletti rendezvényterületen. Az egész délutánt kitöltő, estébe nyúló programkavalkád és a ragyogó nyári idő sok-sok gyerkőcöt és családot vonzott – nemcsak városunkból, hanem a járásból is – a Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB szervezésében és koordinálásában megvalósuló rendezvényre. Az intézmény munkatársai számára is fontos esemény volt a Gyermeknap, hiszen nagyon hosszú idő után lehetőségük volt egy igazi élménydús délutánt szerezni a családoknak, s együtt eltölteni néhány kellemes órát.

Délután háromtól egészen kora estig a 13 éves Pódium Színház örvendeztette meg a Művelődési Ház Gyermeknapi Színpadán a közönséget, akik az ország számos művelődési házában, színházában, szabadtéri rendezvényeken, fesztiválokon szórakoztatnak kicsiket és nagyokat egyaránt. Zircen interaktív produkciókkal, koncerttel, mesejátékkal tették széppé és vidámmá a felejthetetlen napot. Volt itt kalózokkal kincskeresés „Félszem Kapitány” vezetésével, ki-mit tud és jelmezbemutató; zenés mesejáték Lujzáról, a kényes királylányról és Mátyás királyról, még az apróságok nagy kedvence, Mickey Egér is színre lépett, aki barátaival a legnépszerűbb mesefilmekből énekelt slágereket és híres Disney-dalokat.

A Pódium Színház igazán megmozgatta a gyerekeket a Városi Gyermeknapon.

Kicsik és nagyok Mickey Egérrel énekelhették kedvenc Disney-slágereiket.

Nemcsak a színpadi műsorok nyűgözték le a gyerkőcöket, akik igazán kivették a szerepüket minden közös szereplésből és játékból a Pódium Színház közreműködésével. Hasonlóan nagy lelkesedéssel és érdeklődéssel vették birtokba az egyes kísérőprogramok állomásait, így a Népi játékparkot, az ugrálóvárat; a Zirci Családháló.pont, a Magyar Vöröskereszt Zirci Területi Szervezete, valamint a Zirci Baba-Mama Közösség babázó standját, ahol Kendőországba is betekintést nyerhettek az érdeklődők; rendkívül népszerű volt a lovaskocsikázás, az arcfestés, a lufihajtogatás, mindenhol hosszú-hosszú sorok kígyóztak, hogy mindenki kivehesse a részét egy-egy maradandó élményből.

A program ideje alatt végig hosszú sor állt a lufihajtogatásnál…

…és az ugrálóvárnál is.

Az egyik legnagyobb meglepetésként felzúgott Sipos László helikopterének rotorhangja, a gyerekek tanúi lehettek a gép le- és felszállásának, valamint ki is próbálhatták – természetesen szigorúan csak a földön – hogy milyen is lehet egy helikopter vezetőülésébe ülni. Ugyanilyen nagy izgalommal hatott a tűzoltóautó szirénájának hangja, melynek érkezésekor megrohanták az apróságok a járművet, rögtön körbefogták, és már kapaszkodtak is fel a vezetőfülkébe, ámulattal tekintve a tűzoltóautó minden tartozékára.

Nagy izgalom támadt az Alkotmány utcai rendezvényterületen, amint hallani lehetett a messzeségből a berepülő helikopter rotorhangját…

…és a tűzoltóautó szirénáját.

 

Igazán sikeres és varázslatos Gyermeknap született a hosszú csend után, amit a járványhelyzet okozott; a szervező intézmény, a Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB munkatársai ezúton is köszönik együttműködő partnereik, a közreműködők és az önkéntesek segítségét:

a ZIRCI BABA-MAMA KÖZÖSSÉG-nek

a ZIRCI CSALÁDHÁLÓ. PONT-nak

a ZIRCI ÖNKORMÁNYZATI TŰZOLTÓSÁG-nak

a III. BÉLA GIMNÁZIUM, MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ARCFESTŐ DIÁKJAINAK

a MAGYAR VÖRÖSKERESZT ZIRCI TERÜLETI SZERVEZETÉNEK (MAGYAR LÁSZLÓNÉ ANIKÓNAK ÉS FIÁNAK, LACINAK)

HAPEK LÁSZLÓNAK

SIPOS LÁSZLÓNAK

a ZIRCI VÁROSÜZEMELTETÉS NONPROFIT KÖZHASZNÚ KFT. -nek

ÉS VALAMENNYI ÖNKÉNTESNEK, AKIK A HELYSZÍN KIALAKÍTÁSÁBAN ÉS A PROGRAM LEBONYOLÍTÁSBAN KÖZREMŰKÖDTEK!

 

Csaba Lilla

További hírek

Nyitvatartás

Hétfő:
Nyitva
Kedd:
Nyitva
Szerda:
Nyitva
Csütörtök:
Nyitva
Péntek:
Nyitva
Szombat:
Igény esetén nyitva
Vasárnap:
Igény esetén nyitva