Kiemelkedő irodalmi látványosság Zirc városában
2022.11.22. | Csaba Lilla
November 16-án este gördült be a Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Rákóczi téri épülete előtti zsákutcájának parkolójába az ún. „Petőfi 200”-busz, amely a Petőfi Irodalmi Múzeum „Átröpűlök hosszában hazámon” című új vándorkiállítását utaztatja annak érdekében, hogy ez által hazánk minél több településére, s határainkon túlra is élményszerűen eljuthasson Petőfi Sándor életműve és életútja.
A különleges irodalmi járat november 17-én, egész nap Zirc városában állomásozott. Az első „utasok” – a III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 9. A osztályának diákjai – már kora reggel körülfogva a buszt, izgatottan várták, hogy a járműre felszállhassanak, s egy másik térbe és időbe csöppenve, a 18. századig barangoljanak el képzeletükben. Gyenes A. Fanni múzeumpedagógus, tárlatvezető elsőként egy kis beszélgetésre hívta a tanulókat, bevezetésképpen a kiállítás világába. Ehhez kapcsolódva, három korabeli fotót mutatott nekik, melyek Petőfit különböző életkoraiban és megjelenésében láttatták. E képek lehetőséget adtak arra, hogy a nebulók felelevenítsék mindazt a tudást, amit iskolai tanulmányaik során már megtanultak a költőről. A biztos alapok feltérképezése után, valamennyiük felfedezhette a Petőfi-busz teljes belső terét átívelő interaktív kiállítást, amely lehetővé tette, hogy Petőfi alkotói attitűdjét meghatározó döntési helyzeteibe betekintést nyerhessen a látogató vagy éppen, akár olyan egyedi relikviákat, tárgyakat is megcsodálhasson, amelyek a forradalmár költő egykori mindennapjaihoz szorosan hozzátartoztak.
A magyar költészet egyik legismertebb és egyik legkiemelkedőbb alakjának meghatározó költeményeit, számos tőle származó idézetet, kéziratait, művészeti alkotásait és egyéb irodalomtörténeti érdekességet is bemutató tárlat megtekintésére nagy igény mutatkozott városunkban. A gimnázium osztályain (60 fő) kívül, a PSZC Reguly Antal Szakképző Iskola és Kollégiumának 50 diákja és további 59 tanuló a Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolából is szívébe zárhatta a nem mindennapi kulturális élményt. November 17-e délutánján az egyéni érdeklődők és családok is szép számmal tettek látogatást a Petőfi-busznál. A Bakony szívében összesen 251-en szálltak fel a „gyorsszekérre” Petőfi mellé, hogy a költő a „változó szerencse szekerén” felidézze számukra múltjának meghatározó állomásait és velük együtt fürkéssze jövőjét.
Szeptember elsején, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásának jóvoltából útjára indult irodalmi járat, Zircről Győr irányába fordult, hogy a pannonhalmiakat is megajándékozhassa a Petőfi Irodalmi Múzeum látványosságával.
A program a Petőfi Irodalmi Múzeum és Zirc Városi Önkormányzat együttműködésével, a Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB szervezésében valósult meg.
Csaba Lilla
További hírek
Nyitvatartás
Hétfő: | Szünnap |
Kedd: | 10-18 |
Szerda: | 10-18 |
Csütörtök: | 10-18 |
Péntek: | 10-18 |
Szombat: | 9-13 |